2020. február 24., hétfő

LÉLEKKUFÁR EGYESÜLET

  AVAGY A SZAMÁRHEGYI ÁRPIKA FEHÉRVÁRA

PAPP ÁRPÁD L. WISSEMBOURG VÁROSÁT MEGTALÁLTA SZLOVÁKIÁBAN! 😂

AZ ELŐZMÉNYEK

El kell mesélnem a sztorit, hogy az egész érthető legyen. A történet még valahol 2009-ben kezdődött el nálam, ezzel a metszettel. Az évszámot onnét tudom, hogy a netes feltöltés idejét megtaláltam a képek közt, amúgy már nem emlékeznék rá. Városábrázolásokat gyűjtöttem képkereséssel a netről, mindent egy mappába, ami bármilyen Budával-Ofennel, és Fehérvárral-Weissenburg-gal kapcsolatos, így került ez a kép is a gyűjteménybe. Nézzük a metszet további sorsát...    
 Jó mulatást kívánok a kedves olvasóknak!              Egyed Zoltán

SZÉKESFEHÉRVÁR?
Akkoriban már egy ideje az volt a mániám, hogy egy nagy-képernyős tévére kötöttem rá az asztali számítógépemet, és így használtam a műholdas Google Earth alkalmazást. Nézegettem a kutatott terepünket a Föld programmal, és agyaltam, hogy régebben mi-hogy lehetett, merre mehettek az utak, hol lehettek az épületek. Közben további nyitott lapfüleken-oldalakon az okleveleket olvastam hozzá, és másik oldalon néztem hozzá a látképeket. Így teltek az estéim általában, abban az időben nagyon rá voltam kattanva a témára, hiszen elevenen élt még bennem a földrajztudós Belitzky tanítása, és közben már peregtek az események a régi Budával és Fehérvárral kapcsolatban. Túlontúl sokat vártam, és a dolgok rossz irányba haladtak. Viszont már a legelején tudtam, hogy az oklevelek más tájat jelölnek, és a különböző tudományágak felé van az én utam. Ezért találtam ki az úgynevezett képátfedést a Google Föld alkalmazással, ami azt jelenti, hogy a metszetképet ráhúzom a műholdas területre, és így egy felületen továbbdolgozva tudom azonosítani a fedőképet és a valós földrajzi környezetet. Így két legyet lehet ütni egy csapásra, Fehérvárt és Óbudát, hiszen a kapcsolat nyilvánvaló volt, az egykori tudósítások által is(pl Tollius). A különböző képeket, amit legyűjtöttem a netről ebben a témában, azokat leközöltem a régi weboldalon. Aztán kidolgoztam magamnak egy olyan sajátos követelményrendszert, ami kizárta a tévedés lehetőségét, és sokat segített a továbbiakban, persze ezeket a követelményeket később  nem közöltem részletesen a régi netes oldalamon. De közben a technika ördöge közbeszólt! Történt ugyanis, hogy miután általában leterheltem rendesen a gépem memóriáját, így elég sokat vacakolt. Én meg hajnalig kutattam a géppel, és több esetben úgy aludtam el ülve a gép előtt a fotelben, hogy Kefír kutyám a lábamon feküdt, a macskám meg a kezemen az egérpadon. Aztán hajnali ébredéskor egy alkalommal azt vettem észre, hogy a program úgy rakta rá a metszet-fedőképet a Föld programra, hogy maga a fedőkép is három-dimenzióba került. Nem tudtam, hogy ezt nem lehet a programmal, úgyhogy megcsináltam, de sanszos, hogy a macska volt a közreműködő, mert az egérpadon ráfeküdt a kezemre.  😀   Vagy csak simán a gép hibája volt, tök mindegy, mert azóta sem tudtam megismételni ugyanezt. Persze, hogy megörültem neki, hatalmas lehetőséget láttam ebben a módszerben. Ez a fedőkép volt az, ami valami rejtélyes módon rákerült a gépemre.


HÁROM-DIMENZIÓBAN

De volt egy nagy bibi, veszettül dolgoztam, hogy további képekkel is megtudjam csinálni ugyanezt a fajta átfedést, de mivel nem tudtam, hogy miként készült, így nem is tudtam megcsinálni. Közben amikor az időjárás engedte, kijártam a terepre, a magaslati pontokról a metszetek nézőpontjait vizsgálni. A nézőpont persze helyes volt, mert pár évvel később végérvényesen kiderült számomra, hogy Székesfehérvár hátterében Pilis vármegye hegyei láthatóak, és a Vaczon felirat az valójában Kovácsi, és a Pilys apátság hatalmas telepét jelenti, egybeépülve az apátsággal. Ez a tény egyben azt is jelenti, hogy digitális látképeink vannak az apátság egykori épületéről! Azt is megsúgom, hogy mostanra(2020-at írunk) már egy általam igaz embernek elismert, komoly szakértő is bizony rábólintott, tehát ez is csak idő kérdése, hogy mikorra íródik át minden tankönyvben, Óbuda királyi várával, Fehérvárral kapcsolatban. Kénytelenek lesznek mindent átírni, akkor is, ha én már nem leszek az élők sorában.
De térjünk vissza a témánkra... nem tudtam más metszetekkel megcsinálni a háromdimenziós átfedést! Nem felelt meg a saját magamnak támasztott követelményeknek a fedőkép, és ugyanakkor egyetlen másik Fehérvár vagy Weissenburg metszettel sem volt azonos, nézhettem akárhonnan is a metszetet vagy a földrajzi területet. Mégis feltöltöttem a képet és az átfedést, mert hatalmas és átütő lehetőséget láttam benne. Aztán az internet népe felkapta, és fénysebességgel terjedt. Kezdtek megtalálni e-mailban az okoskodók. De egyáltalán nem ugyanaz ha egy okos hülyéskedik, vagy ha egy hülye okoskodik. És meg is lett az eredménye ennek a továbbiakban, hiszen ezért írom most ezt a blogoldalt, ez is már történelem. Le kell jegyezni, hogy az eljövendő nemzedék, miközben jót mulat a történteken, tanuljon is közben a szamárhegyi szamár ostobaságából.

NÉMETFEHÉRVÁR

Volt tehát egy nagy problémám, egyetlen részletét sem tudtam ugyanis a hat osztatú városlátképekkel azonosítani, így tehát tisztába kerültem azzal, hogy ez a metszet teljes bizonysággal, nem a mai Székesfehérvár, de nem is Óbuda királyi vára- az igazi Alba Regale ábrázolása, hiába van az ráírva, hogy "Székesfehérvár"! Ezért veszett kutatásba kezdtem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez a "Székesfehérvár" egy teljesen másik Weissenburg. Egy héten belül megtaláltam, a városszerkezet alapján a várost, ami a metszetképnek felelt meg, és valójában Németfehérvárat ábrázolták a képeken. Akkor rögtön el is határoztam, hogy nekem ezt a kisvárost látnom kell, ami napjainkban Franciaországban található.
Azokkal a fedőképekkel dolgoztam tovább digitálisan, Fehérvárral és Óbudával kapcsolatban, melyek igazolják egymást a saját követelményeim szerint. Aztán az alkalmazott technikám, a geomorfológiai azonosítás más váraknál is működött!  A ZMTE azt mondta- az akkor még új technikára, hogy módszertan. Az internet népét elfelejtettem felhomályosítani, hogy ez a metszetkép nem a mi Székesfehérvárunk, a poén, pont ebből lett!  😂   Gondoltam, elébb megnézem élőben


Úgy szerveztem az életem, hogy munkaajánlatok közül azt fogadtam el, ami közelebb volt Német-Fehérvárhoz. Így kerültem Kandelba dolgozni, és nemsokára el is jutottam a középkori Wisembourg-Weissenbourg városába, mert így is írják, erős s-el. Talán ez is okozta a félreértést. Felejthetetlen élmény volt épségben látni ott olyan idős épületeket, amit otthon a terepen, nagyítóval kell keresgélnem. A várost ábrázoló metszet részleteit a terepen megismerve, ott a helyszínen látva, még csodálatosabb volt. Tanulni is lehetett ebből, az ábrázolás, és élő látvány, a méretek és képet készítő látásmódja, a nézőpont, nekem sokat jelentettek a későbbiek során. Az egészében épségben lévő vizesárokrendszerek, bástyák, falak és a főtemplom-kolostor, a sírfedlapok és azok faragásai. Az ott is látott kőkeretes ablak és ajtó, igazolta azt a
feltevést, hogy az otthon, a terepen lévő boltíves épület középkori, illetve a másod-harmadjára, vagy sokadik átépítés miatt, sokkal régebbi is lehet, hiszen az szintén az anyasziklához kapcsolódik.




 AZ IRIGY RAJONGÓ AVAGY
AMIKOR A PRIMITÍV-DILETTÁNS OSTOBASÁG SZORGALOMMAL PÁROSUL


Emlékszem, már hosszú évek teltek el, amikor azt hittem, hogy lefordulok a székről a röhögőgörcstől, amit hirtelen akkor kaptam, mikor megláttam eme rendezvény hirdetését. Persze korábban is láttam a deviáns dolgait, mert troll módjára linkelte a kretén videóit minden hasonló témához, és próbálta a saját agymenését másoknak bedumálni. Kiváló példa volt már az is arra, hogy az agyhalál után is létezik élet, amikor Óbudát, majd a mai Buda várát is a Szamár hegyre akarták erőltetni. De szörnyülködve néztem azt is, hogy például savakkal locsolja az Ákos palota romfalait, és csodálkozik rajta, hogy pezseg a mészkő. Nem komplett, aki ilyesmit csinál!



Az okoskodó rajongó meglelte Szlovákiában, Esztergommal szemben azt a várost, amit én a Francia határnál, Wissembourgban láttam. Meglepő és mulatságos! 😂😂😂 Árpika tehát lenyúlta ezt a képet a weboldalamról -mert az van ráírva, Székesfehérvár -és előadja, hogy ő ezt meglelte a Garam árterében!  😂 Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni az előadásán, mert már a legelején kellet volna észhez téríteni. Manapság erre már fikarcnyi esélyt sem látok, teljesen elalélt magától az önimádó,fény-ló-árnyék-himbilimbi szakértő. Nárcisztikus embertől jobb inkább a
távolságot tartani, mert ez az önámító beteg, még az önhittségével másokat is megfertőz! Ezt tapasztalhatjuk a videómegosztón, és az interneten, ahol csoportoknak adják elő azon téveszméket, amit egymásról másolnak!
És a nem-normális még saját magát is győzködve kielemzi Wissembourg városát, hogy az ott van Esztergommal szemben, és a Duna, Garam stb... van a metszeten 😂 Tehát ha idáig még bárkinek kétsége lett volna, most kiderült, hogy mennyire hiteles a szamárhegyi ön és közámító lélekkufár.
ÁRPI SZERINT AZ OTT A BURDA-HEGY  😂
Ezen nárcisztikus csoportosulásokra jellemző, hogy egyetlen térképpel, vagy metszettel egy darab-1db oklevéllel sem tudják alátámasztani az állításaikat! Rossz példaként említhető ez ügyben Kozsdi Tamás is, aki tudatlanul terjeszti a szamárhegyi beteg téveszméket, korábban is írtam már a rombolásról, amit művel a bárgyú "közíró".





MIT TALÁLT ÁRPI A LUCERNÁSBAN?
 
Azt sajnálom, hogy nem csináltam én is videót a Fusionos fejről, amikor előre tervezve az aljaskodását, eljött velünk kirándulni, mert akkora "nagy kutató", hogy a fontos helyekre oda sem talált. Aztán tőlem kérdezte, hogy "de hát ha Fehérvár ott van, ahol éppen kirándultunk a Nagykevély aljában, akkor ő mit talált meg a Garam kanyarjánál"? Nána legelőjét és földjeit, azt bazdkikám, már jó-páran leírták teelőtted, hogy az létezett ott, olvass utána! De az is elég lenne, ha ránéznél a térképre, és hangosan felolvasnád magadnak, hogy NÁNA szántóföldjeit és legelőjét lelted meg! 
 
A NÁNAI ALBA REGIA  :)   ÁRPI MÉG A GOOGLE TÉRKÉPET IS ÁTVERI !


Ez hasonlóan kanfasztikus találat, mint például a mai Buda vára a szamárhegyen! Szégyen, amit Papp Árpád László és társai művelnek Buda és Fehérvár ügyben, és olyannyira elvakult önámítóak, hogy fel sem tudják fogni, hogy micsoda mérhetetlen kárt okoznak! A népbutítás ugyanis fénysebesen terjed, és az önámító hamisító szájából már ki is énekelték a sajtot, mint róka a holló szájából. 😂



A Hun Tv számára ugyanis már egy másik agyhalott adta elő ugyanazt a parasztvakítást, amit Árpi talált ki magának, a Noszlopi és Vértessy téveszméjét elkufárkodva, és a franciáknál lévő Fehérvárt Nána szántóföldjére fantáziálva.



Kedves barátom azt szokta erre mondani, hogy a hülyeségnek nincsenek határai, simán lehet bármit előadni, biztosan lesz majd aki el is hiszi, de minél nagyobb ökörség legyen akkor már. Szamárhegyi Árpi ebben verhetetlen!Az is szomorú, hogy ilyen ostoba dilettánsokkal egyáltalán foglalkozni kell, mert a tájékozatlan, önálló gondolkodásra képteleneket megtéveszti és nagyon csúnyán átveri. Nagy az Isten állatkertje, de alacsony a kerítése - az ajtajai meg bizonyára a Szamárhegyre nyitódnak.

2020.02.