2017. október 9., hétfő

POMÁZI TÖRTÉNELEM HAMISÍTÁS

MEGYER NEM POMÁZ !
POMÁZ



Az ugyebár nagyon örvendetes, ha emléket állítanak valaminek, ez igazán szép dolog. De annak lehet-e örülni felhőtlenül, ha ezek az emlékek valótlan helyre kerültek, ugyanakkor az emlékállítás egy téveszme alapján történt, és napjainkban is embereket téveszt meg? Sashegyi Sándor még azt hihette, hogy jót cselekszik, amikor kutatni próbálta a középkori Buda területét. Kutatásai vége felé azonban ő maga is rájött, hogy teljesen tévútra tévedt. Ha azonban ma látná, hogy a nevével visszaélnek, és megmásítják a kutatásait, akkor becsületes ember lévén biztos, hogy soha nem kezdett volna Pomázon kutakodni, és ő maga zavarná el Pomázról a történelem hamisító szélhámost, és vallaná be őszintén, hogy női csontvázat talált a Holdvilágárokban. Tekintsük át tehát, hogy idáig milyen téveszmékkel etették a történelem iránt érdeklődő embereket Pomázon,és kissé gondoljunk bele,hogy a tévhit terjesztő lokálpatrióta tevékenység igazából milyen károkat okoz a valós történelem számára. Éppen ezért most olyan kérdéseket fogok feltenni, amit előttem még senki nem tett fel sajnos, én azonban úgy érzem, hogy nagyon itt van már az ideje, mert már túlzásba megy, ahogy butítják a népet a téveszmékkel. Mindenkin túltesz azonban az a magát  szerényen csak nemzet tudat építő munkásnak hívott pomázi előadó, aki úgy hazudik a szervezett útjain, hogy tudja, hogy hazudik ! 

  • Miért Pomázon, a Klissza dombon van "Honalapítási" emlékmű?

EZ POMÁZ ÉS NEM MEGYER!

Ki alapított ott "hont" a Klissza dombon, ahol valójában Vetus Pomáz, és Chykó királynéi kincstárnok vára állott? Elárulom:SENKI, mert Megyer nem Pomáz! Ez is csak Sashegyi téveszméje miatt került oda, ahol ma található, teljesen alaptalanul.Árpádék Megyernél átkelve Sicambriába-Atilla városába vonulnak be MEGYER HEGYÉRE, és nem Pomázra! 


Tehát aki azt akarja bemagyarázni bárkinek is, hogy Pomázon volt Óbuda, az egy ócska és aljasan hazug csaló!

PILISBIZNISZ AZ ÁROKBAN!
TRAVOLTA SEM TALÁLTA ÁRPÁD SÍRJÁT A HOLDVILÁGÁROKBAN
A Holdvilágárokban sincs Árpád sírja, hiába kereste azt ott Sashegyi és Szörényi is, Travolta sem találta. Mert az is csak egy nagy kamu, hogy oda Árpádot temették, viszont a sámántáltosMAGoknak szépen telik a cassa pénzből, és a "gyógyítók" is jól megélnek munka nélkül. A lényeg, hogy legyen mivel vakítani az érdeklődőket! Herceg ezzel kapcsolatban is megtéveszti és félrevezeti az embereket, egy magyar fejedelmet NEM temetnek Árokba! Nézzük Sashegyi könyvének 59. oldalát! A bika csontváz, és alatta a női csontváz. Tehát nem Árpád fejedelmet találta a Holdvilág-árokban Sashegyi, csak napjainkban hülyíti ezzel a Herceg, és a farvizén a Hungarian History2 már a videómegosztón is az embereket. A slepjük meg elvakultan bolondít tovább még másokat, és fröcsögik bután az előadó orbitális vakításait, pl, hogy 72 vár volt a Pilisben. Ebből legalább harminchatot azért illő lenne megnevezni! Hihetetlen...


Ez a pomázias erőltetett ferdítés is szimplán csak ostoba hazugság. Az árokban női csontvázat talált Sashegyi, és legjobb tudomásunk szerint, Árpád fejedelem férfi volt!
A szinonima szótár a hazugság szóra szinte már a pomázi előadót is kidobja a digitális keresésnél. :)


A MEGYERI RÉV SOSEM VOLT POMÁZON !

Ezért hívják megyeri révnek, és nem pomázinak! És akkor sem lesz Pomázon, ha Herceg Ferenc ezt lódítja a Klissza dombon, valamint szerte az országban előadásokon, és próbál önös érdektől vezérelve mindenkit átverni. Árpádék serege ugyanis a MOGERI révnél keltek át a Dunán, és Megyer révjénél átkelvén nem Pomázra érkeztek, hanem MEGYERRE ! Tehát az, hogy egyesek még most is a pomázi kőhegyet ferdítik "Noé" hegyének,-mondván "Árpád onnan irányította az átkelő sereget"- az csak saját tudatlanságuknak köszönhető! A nagyobb baj az, ha erőszakosan ezzel a tévképzettel még másokat is tudatosan akar valaki becsapni, így építve magának személyi kultuszt, mert az előadások órabérben nagyon jól fizetnek az előadónak, ráadásul tisztán adó és járulékmentesen! 


POMÁZ NEM MEGYER!

Akárhogy is töröm a fejem,nem jut eszembe a magyar törzsszövetségben olyan nemzettségnév, hogy Pomáz, a Pomákok vagyis Pomázok egy türk-bolgár nép, akik csatlakoztak a hazatérő törzsekhez. Így tehát Pomáz település neve önmagában hordozza, hogy azon a területen sosem lehetett Buda, mert Pomakon bolgár turkok éltek, és nem ott volt a fejedelmi Megyer nemzettség szálláshelye. A királyi várak, az ősi Kartal területek napjainkban is ott vannak Megyer hegyén a Csillaghegy tetején, ahol a legelső királyi Boldogasszony monostor kialakult, a fejedelmi nemzettség várában.


  • Miért  északra-Pomázra a Klisszára néz Árpád lovasszobra, és miért nem inkább keletre? 
POMÁZON ÁRPÁD MERRE NÉZ?

Keletről tértek haza Árpádék, és nem északról, a finnektől ugyebár! Megyer, az átkelés helye is keletre van, és nem északra. Ez a szobor  is a pomázi tévhitek alapján készült.
Sashegyi Sándor, ha ma élne, akkor ő maga is a Csillaghegyen kutatna, mert hamar tisztába kerülne az igazsággal, a digitális oklevéltár, a műholdas térinformatika és hadmérnöki rajzok által. Hiszen azok egyaránt nem Pomázról szólnak!  A terep pedig mindent igazol Óbudán a MEGYER hegyen, ezért azt nem tudják a hivatalos oldal ferdítői a Zichyék területére erőszakolni, sem az amatőr dilettánsok Pomázra, vagy valahova a Pilisbe máshová ferdíteni akármilyen személyes érdekből. 

Legközelebb összefoglaljuk a pomázi lokálpatrióta összes hiteltelen tévhit terjesztését, amivel saját magát csúfolja ki nagyon csúnyán, ugyanakkor az előadásain résztvevőket veri át, és történelmet hamisít tudatosan.

2017. október 4., szerda

ÓBUDA TÉVESZMÉK ÉS TERJESZTŐIK


 NOSZLOPI ÉS SASHEGYI HÍVŐK FERDÍTÉSEI !


Egy rendezvény alkalmával, vagy meghirdetett előadásokon, és mostanában egyre inkább a közösségi oldalakon és eseményeken-kirándulásokon százakat, sőt ezreket bolondítanak az ön és köz-ámítók, és az őket követő hiszékeny majmolók. Fent északon a Búbánatban Vetráb-Kadocsa, és a Pannon Egyesület ferdítői felváltva a Pilis Szakrális Történelmével, vagy éppen a MAGunkban Túra szervezői, MAGvezetik a résztvevőket Budákkal meg Sicambriával, Noszlopi Németh Péter tévhite alapján. Szentendrétől délnyugatra, meg az a Herceg Ferenc lódítja Sicambriát Pomázra, aki Sashegyi tévképzeteit erőszakolja tovább, és így ezáltal semmivel sem különb a Marót hegyi szamaraknál, vagy a hivatásos oldal szemellenzős foteltörténészeinél.



NE HAGYD MAGAD ÁTVERNI !

Ha egy pilisi kiránduláson téged is bolondítani akarnak a fent említett szervezetek vagy előadók, akkor Óbuda-Sicambria városára vonatkozóan...

  • KÉRJ TŐLÜK TÉRKÉPET !
  • KÉRJ HADMÉRNÖKI RAJZOT !
  • KÉRJ IGAZOLÓ OKLEVELET !

MINDEZEK ALAPJÁN KÉRD A BEAZONOSÍTOTT FÖLDRAJZI TERÜLETET !


Ha csak magyarázkodást és félrebeszélést kapsz ezek helyett, akkor téged becsapnak-félrevezetnek-átvernek, méghozzá nagyon csúnyán! A fent leírtak vonatkoznak az Óbudai Múzeum rendezvényeire is, ahol a sétákon, azt a ferdítést akarják megetetni a résztvevőkkel, hogy a hegyen lévő Óbuda-Sicambria városa, a Zichy főtéren állt, pedig az a középkorban még sziget volt.



HOL LÉTEZETT VALÓJÁBAN SICAMBRIA ?

Mutatok kedves olvasóimnak egy részletes térképet, ahol pontosan jelölik Sicambria-Óbuda városát!

Müller Ignácz ( Müller Ignác): Mappa Geographica novissima Regni Hungariae divisi in suos Comitatus cum Districtibus Jazygum et Cumanorum, Banatus Temesiensis ejusque Districtuum nec non Regnorum Croatiae, Slavoniae, Dalmatiae, Magni Principatus Transsylvaniae, partis Bosniae, Serviae.

Wien. 1769. Copper engraving.
size: 204x244 cm.
Szántai/Müller I. 1a
Tiderle Lajos
http://lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/sc/sc7.htm
-------------------------------------------------------------------------


"Az 1769-ben elkészült, kis példányszámban kiadott, hazánk akkori egész területét magában foglaló térkép Müller Ignác hadmérnök alkotása. A térkép a koordinátákat illetően minden korábbi hasonló alkotásnál lényegesen pontosabb, névrajza részletesebb. Rajza, formája, grafikus díszítő elemeinek barokkos szépsége is kiemeli a kor hasonló alkotásai közül.
A térkép készítésének előzményeiről, a mű szerzőjéről és készítési módjáról Bendefy László kutatásai alapján ( Geodézia és Kartográfia, 26.évf. 1974., 122-132. o. ) a legfontosabbak az alábbiakban foglalható össze.
A Dózsa-féle parasztháború ( 1514 ) idején készített Lázár-térkép ( "Tabula Hungariae...",1528 ) után majd két évszázadig országos jelentőségű térképezés nem volt hazánkban. A Johann Christoph Müller által 1709-ben készített Magyarország-térkép, hiányosságai miatt a 18. század közepétől már nem elégítette ki az Udvari Haditanács ( Hofkriegsrat ) igényeit. Ezért 1764-ben új térkép készítését rendelték el. Előzményként Mikoviny Sámuel munkásságának eredménye: a több mint 50 megyéről készült térképsorozat, egyes országrészek átnézetes térképei, valamint a legendás hírű Hadik András gróf tábornagy, az Udvari Haditanács elnökének rendeletére összegyűjtött térképanyag várta a megfelelő felkészültségű, az ország lakosságának nyelvét is ismerő térképész szervező, rendszerező, felmérő, kartografáló tevékenységét. Ennek eredménye lett végül is az az alkotás, amelyet Müller-féle térképként ismerünk.
A térkép szerkesztője, Müller Ignác 1727-ben született Székesfehérváron. Tizenhét évesen már a hadseregben szolgál, pályája gyorsan ível felfelé. 1764-ben önálló térképező csoportot rendeltek parancsnoksága alá, majd a Franz Moritz Lacy táborszernagy irányításával működő kartográfiai osztályhoz osztották be. Itt kapta feladatául az Udvari Haditanácstól, 1764. május 13-án Magyarország új térképének elkészítését. A rendelkezésre álló anyagból ( elsősorban a Mikoviny-féle megyetérképek, valamint az összegyűjtött országrész-térképek felhasználásával ), kartográfus csoportja négy és fél év alatt készítette el hazánk átnézeti térképét.
Az elvégzett munka nagyságát megítélhetjük, ha tudjuk, hogy Mikoviny halálakor, 1750-ben az általa felvett megyetérkép-sorozat nem volt teljes. Hiányzott Zala, Heves, Hajdú, Szabolcs, Szatmár és Szilágy megye, valamint a 17 erdélyi vármegye térképe. A hiányokat az országtérképekből kellett összeszerkeszteni, de feltételezhető, hogy jelentős terepmunka, helyszínelés is szükséges volt.
1769. június 26-án Müller Ignác ezredes jelenthette Lacy táborszernagynak, hogy - az időközben gyakran végrehajtott ellenőrző mérésekkel igazolhatóan - olyan térképet sikerült Magyarországról készíteni, amely az adatok száma, a feltüntetett helységek térbeli pontossága és a helynévírás tekintetében minden korábbit felülmúlt. Az Udvari Haditanács addig példátlan összegű jutalomban részesítette Müller Ignác térképészmérnöki tevékenységét.
A térképet J. Chr. Winkler, neves bécsi rézmetsző metszette. A kinyomtatott példányokat bizalmasan kezelték, a megjelent példányok számát nem ismerjük. Magyarországon az Országos Széchenyi Könyvtár, valamint a Hadtörténeti Múzeum és Levéltár térképtára őriz teljes példányokat. A 12 különböző méretű szelvény összesen 241,0 x 203,5 cm belméretű, összeilleszthető térképet ad. A legnagyobb szelvény mérete 98 x 68 cm, ami nagy ritkaság, papíranyaga a Bodeni-tó partján lévő Volkersthausenben készült, e célra.
Címfelirata így kezdődik: " A Magyar Királyság legújabb földrajzi térképe...", majd következik a tartalom összefoglalása: az ország területét megyékre, a jász- és kún-kerületekre, a temesi bánságra, valamint a Horvát, Szlavón és Dalmát Királyságokra és az Erdélyi Fejedelemségre felosztva ábrázolja. Ezen kívül rajta vannak a szomszédos országok határos vidékei ( akkor még török hódoltság alatt ), így Bosznia, Bulgária, Szerbia és Havaselve ( Walachia ) egyes részei is. A felirat közli, hogy ezeket a területeket a térkép készültének idején Mária Terézia császárnő és magyar királynő, valamint II. József német-római császár kormányozta, a mű készítésére pedig Lacy Moritz gróf, vezérkari főnök és a haditanács marsallja felügyelt. A mappát " a legnagyobb gonddal készített térképekből, megfelelő vizsgálatok és javítások elvégzése után, 1769-ben..." Müller Ignác ő császári felsége főstrázsamestere szerkesztette.
Müller Ignác főstrázsamestert, litográfiai munkák lezárta után, 1771-ben Nagyenyedre nevezték ki. Három évvel utóbb nyugdíjazását kérte, ezután Pozsonyba költözött, és itt is hunyt el 1804-ben. Nevét és emlékét jeles kartográfiai műve őrzi.".
http://magyarbibliofilia.hu/map20.html

POMÁZ PIROSSAL JELÖLVE

A hozzá nem értőknek magyarázza állandóan Herceg, és mutogatja egy elnagyolt térképen, hogy Szentendre alatt látható Sicambria. Valóban ott van délre, de nézzünk csak a térképre! Pomázt pirossal jelöltem. Hol látjuk Sicambria városát? Naná, hogy Kálaz-Budakalásztól kissé délre, a Csillaghegyen, pontosan ott, ahol minden térkép ábrázolja! Az Óbuda városát ábrázoló látképeken nem Pomáz látható!

ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYEN

Bizonyságot nyertünk tehát, hogy Herceg Ferenc, a pomázi lokálpatrióta valótlant erőltet tovább Sashegyi Sándor téveszméjével, és nagyon rondán átveri a Pilis útján résztvevőket. Ne hagyd magad átverni !  

Pomázon sosem volt Sicambria-Óbuda!



Hiteles térképünk a Búbánat-völgynél található Szamárhegy(Szamarot) területét-mint mondvacsinált Budát is alapjában cáfolja. Egyetlen olyan térkép sincs, ami arra a tájra tenne bármilyen korban, bármilyen Buda városát! Természetesen oklevél sincs az erőltetett állításokról, és Óbuda városáról készült hadmérnöki rajzokat sem lehet oda azonosítani. Helyén van Akus Palotája a völgyben, ami azonban ott létezett, ahol térképünk mutatja, és nem Óbuda városában, ahogy a hiteltelen társaság próbálja megetetni az érdeklődőkkel. A terület nem is Pilis vármegye, tehát duplán lódítanak az önámítók! A méták vonalát pirossal jelöltem a térképen.
ÓBUDA VÁROSA A CSILLAGHEGYEN

A hadmérnöki rajzok hátterében ott a mai Budavár! 
Lásd B: Nev Ofen. Ezért sem lehetett a Szamárhegyen semmilyen Buda! A Marót környékén túrákat vezetők, és oda bármilyen Budát-Sicambriát fantáziáló "előadóművészek" nagyon ostoba módon átverik az érdeklődőket! 
Ne hagyd magad átverni !  

A SZAMÁRHEGYEN VAGY MARÓT KÖRNYÉKÉN SOSEM VOLT SICAMBRIA-ÓBUDA !




A hivatalos oldal szemellenzős ostobaságait és betokosodott történész dogmáit is cáfolja ez a térkép, és az összes  többi is. Hiteles okleveleink is ellentmondanak a hivatalos álláspontnak. Müller Sicambria azaz Vetud Buda-Óbuda városát a Csillaghegyen ábrázolja, pirossal jelöltem a térképen. Attól délre, a jól ismert helyén a római Aquincum, és ismét délre a Zichyék telepe, amit Alt Ofenként jelölt hiteles térképészünk. 


MI AZ OKA ANNAK, HOGY HIVATALBÓL NEM IS KERESTÉK ÓBUDA SICAMBRIA VÁROSÁT? 

Történészeink elhitték Zichyék meghamisított térképeit, és nem foglalkoztak az ellentmondások tömegével. Azonban hiába ferdített Salamon, miként a szélhámos Schönvisnerre hivatkozott, hogy Sicambria nem létezett. Ma már tudjuk, és okleveleink is vannak róla, hogy Óbuda városa megegyezik Sicambria városával! Tehát hiába akarja Kanyó, a megfelelési kényszerében-Salamont utánozva,  ő is meghamisítva a történelmünket-Óbuda városát a római Aquincumba lódítani. Egyetlen olyan oklevelünk sincs, ami a római Aquincumnak írná a várost! 

Az meg a legostobább  történész ferdítés, amit mostanában nyomatnak hivatalból-vagyis konkrétan büdös nagy hazugság-hogy Sicambriát csak a középkorban találták ki, mert szerintük nincs róla korábbról forrás. Dehogy nincs, az ókeresztény püspök Toursi Szent Gergely ír róla a hatodik században, aztán meg a Gesta Regum Francorum. 
SICAMBRIA

Több középkori térkép jelöli is Sicambriát ugyanoda, tehát már csak ezért is bukott Pomáz, bukott a Szamárhegy, és bukott a Zichyék területe! Ortelius ábrázolása pedig azt is elárulja számunkra, hogy miként hívták ezt a Sicambria városát a rómaiak.  HERCULIA !



Ugyanakkor Müller térképe, és ahogy korábban írtam Marsigli térképei is Vetus Buda városát azaz Sicambriát a Csillaghegyen ábrázolják. Tetszenek érteni, hogy ez mit jelent? Müller térképi ábrázolása is megegyezik Marsigli térképével Óbuda városával kapcsolatban! 
Meg is mutatom:


VETUS BUDA A CSILLAGHEGYEN
Semmi mást nem kéne tenni hivatalból is, mint elgondolkodni ennek az ostoba történészi állítás értelmességén. Azt a kérdést kell feltennünk, -miközben a képre tekintünk, -hogy van-e bármi bizonyíték a hivatalos állításra. Mi igazolja azt az állítást, hogy a középkorban azt hitték, hogy ők Sicambriában vannak, miközben az Aquincumi területen voltak?! Ezt az oltári nagy butaságot akarják ugyanis hivatalból bemagyarázni nekünk, mert kínjukban már nem tudnak mit kitalálni. A térképek is világosan ábrázolják, hogy Sicambria és a római Aquincum is más területen található! Tehát a történész lódítást maguk a térképek, és az oklevelek is cáfolják alapban. 

Ti hivatalból ezt komolyan gondoljátok, hogy  a Pápa és a Minorita Generális is egy elképzelt városra ad ki engedélyeket? Ezért kellett magasiskolát elvégeznetek, hogy ne tudjatok gondolkodni? És most szólok, hogy ne merészeljétek a Csillaghegyet ismét Aquincumnak hazudni! 
Feltevésekre építenek hivatalból feltételezéseket, és előadásokon, konferenciákon, és az óbudai sétákon bolondítják az embereket a közintézmények felelősei. 
Ne hagyd magad átverni ! 


A ZICHYÉK TERÜLETE SOSEM VOLT SICAMBRIA-ÓBUDA VÁROSA! 
OTT CSAK EGY RÉVÁTKELŐHELY LÉTEZETT ÉS SZIGET VOLT MÉG A KÖZÉPKORBAN !
REVJENO A NEVE !



SICAMBRIA-VETUS BUDA-PEST HEGY-ÓBUDA

A hiteles térképek, az oklevelek tucatjai és a minden tekintetben hiteles hadmérnöki rajzok is azt erősítik meg, hogy 
Sicambria-Óbuda városa a sziklás Csillaghegyen létezett, aminek keleti fele volt Ecilburg-és ez a terület lett Óbuda prépostsági vára, míg a királynéi vár az MEGYER villaból fejlődött tovább, ezért viselte a Pest-hegyi Új vár-Buda castrum nevet! 





KÉRDÉSEM VAN HOZZÁTOK !

Nem szégyenlitek ti hivatali "szakértők" magatokat? Nem sül le a bőr a képetekről, hogy képesek vagytok továbbra is csak a buta dogmáitokat tovább erőltetni? A ferdítés, lódítás és félremagyarázás, nem lesz igazság attól, hogy valamelyik
"nagynevű" mondja ugyanazt az eget-verő ökörséget tovább!
A tekintély elvű erőlködés már nem segít rajtatok sem!
Hol a városazonosítás, hol vannak az igazoló oklevelek, hol vannak a régészeti leletek? Hol a MEGYEREN lévő óbudai Szent János kolostor? Hol a Sybille óbudai apácakolostor-hol van a vele szemben, a várban lévő Ferences kolostor? Hol van a hegyoldalban található ÓBUDA egyeteme? Hol van Erzsébet királyné, és hol van Bonfini sírja? Hol van a Megyer felett lévő Fehérvár, hol vannak a királysírok? Hol domborulnak kapitányaink sírjai Sicambriában, az ősi metro-nekropoliszban?

BERTALANNÉ VALLOMÁSA
A hivatalos balfék szakértők tehetnek róla, hogy az amatőr dilettánsok is butítják a Pilisben kirándulni vágyó embereket, és hol Pomázra hazudják Óbudát, hol pedig a Szamárhegyre. Ezeknek az ön és köz ámító dilettánsoknak, csak saját maguk a fontos, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy a valós történelmünknek csak kárt okoznak.
Nem ártana immár önvizsgálatot tartania a szakmai oldalnak, és a vonatkozó látképek és oklevelek által hitelesen beazonosítani Óbuda városát, mert a hivatali ferdítés sem működik tovább! 



Borzasztó érzés, még leírni is, hogy Óbuda városa 2017-ben még nincs feltárva! Minden erőmmel azon leszek a jövőben is, hogy a téveszmeterjesztők ellen tovább küzdjek, és Óbuda-Sicambria városa feltárásra kerüljön.            
                                                    Egyed Zoltán Pajzsvivő 2017.10.   

              

2017. október 2., hétfő

ÓRIÁSI ENERGIA KÖZPONT POMÁZON !




A 0 PONTI ENERGIAKÖZPONT POMÁZON


SZÉGYENTELJES

A Pilis hercege ismét nem tagadta meg önmagát. Megint egy előadáson próbálta az ostoba pomázi téveszmét hirdetni, csakhogy ezúttal eltévesztette a házszámot. Egy olyan előadásra ült ugyanis be, amely minden tekintetben hiteles,és semmi szükség nem volt ott Herceg Ferenc közbeordibálására. Az előadáson lévő többi vendégnek kellett rászólni az eltévedt pomázi lokálpatriótára, hogy ez nem az ő saját előadása. Az önérzetének az árthatott ekkorát, -hogy a fehérvári hadiútról szóló előadásba belerondított, -hogy a hadiút nem Pomázra vezetett. Az ő neve meg nem szerepelt feltüntetve az előadáson.Mégpedig azért, mert nincs a témához kapcsolódó semmilyen kutatása, sőt még saját kutatása sincs, csak egy tévhitet erőszakol önös érdekből vezérelve tovább, és nem tudja felfogni, hogy vége van, az idő és a kutatások új iránya, a digitális technika kivégezte a pomázi hamis téveszméket! 


SÖTÉTSÉG AZ ALAGÚTBAN

Látod Herceg, hiába fenyegettél engem több alkalommal, hogy egyedül maradok a kutatásom új irányával, az igazságot nem lehet megállítani. De úgy látom, teljesen felesleges volt neked hónapokig magyarázni éjszakákon át, hogy ezt felfogd, mert TE megint csak saját magadat járattad le nagyon csúnyán. Csak az elvakult és megtévesztett korlátolt ismerőseidet tudod már csak tovább bolondítani. Valóban beírtad magad a Piliskutatás történetébe, a Duna alatti alagúttal, amiben Alagról az úton, Árpád hadai után az orosz tankok keltek át, szerinted Pomázra, miközben az alagútban átkelést Árpád a pomázi kőhegyről irányította. 
Végre te magad is észlelted, hogy fejlődésképtelen lejárt lemez vagy, egy újabb orbitális ökörséget azonban nagy kár volt kitalálnod, ez csak ront a személyi kultuszodon.

VADONATÚJ POMÁZI TÉVESZME !


A Nemzet tudat építő munkás ismét körlevélben tájékoztatta a népet a világon egyedül álló találmányáról. Úgy látszik nem volt elég tévhit és téveszme idáig Pomázon, mert most Herceg Ferenc az előadás után pár nappal, felfedezte számunkra az óriási és kimeríthetetlen nullponti energiaközpontot!

2017. szeptember 23. 22:04
tárgy:Fwd: tesla hagyatéka pomázon
Herceg Ferenc 

Szkíták! Hunok! Magyarok! 

Kedves Barátaim! 

Nagyon érdekes írás jutott el hozzám. Biztos sokan voltatok már velem Pilis-úton, amit Sashegyi Sándor sírjának felkeresése után a Klissza-dombon  folytattam. 
Azt tudtam, hogy a Klissza, amely az Akil-isza török szóból maradt ránk, Fehér Templomot jelent. Ott a '40-es években még 6 méter magas falak álltak, alább a képet is küldöm. Ezt mára már a földdel tették egyenlővé (jó szokások szerint), mert itt egy "magyar" romemlékről van szó. Sashegyi Sándor folytatott itt ásatásokat, melyet leállíttattak. Sok leletet talált,többek között egy képet is csatolok erről. 
Azt viszont hibásan tudtam, hogy a Luppa-mauzóleumnak nevezett építmény, mely szintén a Klisszán található, a Luppa család kriptája. 
Bár maga az építmény számomra is gyanús volt, mert ilyen kriptát nem nagyon szoktak építeni. Jellemző a hamisításoknak köszönhetően, mindent másnak próbálnak feltüntetni mint annak valóban eredeti célja.  
Azt viszont tudtam, hogy a föld energia kisugárzása nagyon magas  97 %-os a mauzóleumnak nevezett építménynél. Ezért sokan akik velem voltak, oda is álltak, hogy gyógyuljanak. Az írást olvasva most már nem lepődőm meg azon, hogy a régi öregek, akik Sashegyit ismerték, engem azért noszogattak, hogy a Klissza-domb feltárásával foglalkozzak, mert az nagyon fontos hely. A Luppa mauzóleumnak, vagy kriptának hazudott építmény valójában egy energia központ lejárata, melyet a Pomázon itt lakó Nikola Tesla  -  aki a 0 pont energiát találta fel  -  fedezte fel ezt az óriási energia központot, és ő építette ezt az építményt több évtizeden keresztül a barátjával. A bejárat alatt  (amit lebetonoztak)    kazamaták találhatóak. 
LUPPA MAUZOLEUM
Az írást feltétlen olvassátok el, amit a barátja, akivel együtt dolgozott, írt. Ha bármi kérdésetek volna ez ügyben, úgy telefonon keressetek, mert interneten nem akarok válaszolgatni  
(biztos lesz sok kérdésetek). 
baráti üdvözlettel           
Herceg Ferenc 



NEM SZÁZAS!



Csak 97% aki ezt elhiszi, tehát az már rögtön nem százas, de csak ha a Luppa kriptához áll, ami nem mauzóleum.Így már azért érhető, hogy miért terveztek Pilisszántó határába transzformátor állomást építeni, biztosan tudhattak a pomázi végtelen energiaközpontról! Azt viszont nem értem, hogy miért nem onnét kapja akkor az áramot egész Pomáz városa
A legfrissebb hírek szerint A TESLA MOTORS atyja, 
Elon Musk is felvette már a kapcsolatot Herceg Ferivel, hogy a Tesla autók töltése biztosítva legyen, ha az idáig is már sok milliárdba kerülő PAKS II. mégsem épülne meg. 

A TÖLTŐKÖZPONT TERÜLETE

MAGYARORSZÁG ERŐSÖDIK !

Méghozzá sosem látható mértékben, és 0 pontosan!
Az állandó és kimeríthetetlen nullponti energia kitermelését fővállalkozóként természetesen a nemzet mészárosa fogja végezni. Terveznek egy új töltőpontot a szívcsakrához is Dobogókőre, ahol ezentúl a kirándulóknak már a töltekezésért is fizetni kell, nem csak a parkolásért.
Szív-csakra tudósításunkat a következő bejegyzésben olvashatják majd kedves követőink.

Az apró betűs részt nem láttad Ferikém: 

Weiner Sennyey Tibor különböző folyóiratokban megjelent 
sci-fi és misztikus elbeszéléseit 
összefoglaló novelláskötetének bemutatója

Ebből készült ez a szenzációhajhász fantasztikus új pomázi ferdítés. Az értetlen agyalágyult hiszékenyek számára: Herceg egy misztikus SCI-FI novellával csinál fantasztikus végtelen energiaközpontot a Luppa család sírboltjából! 
NOooóÓRmális?

2017. április 18., kedd

HOL VAN ÁRPÁD VEZÉR?


ÁRPÁD VEZÉR SOSEM VOLT A HOLDVILÁG-ÁROKBAN
 ELTEMETVE !


TRAVOLTA SEM TALÁLTA


Ezért  sem érthető, hogy Április elsejére miért hirdettek ismét rendezvényt a Holdvilág-árokba.  Sashegyi Sándor  és Szörényi Levente sem találta, Travolta is hiába kereste Árpád vezért az árokban. 

ÁPRILIS BOLONDJA !

Bizonyára csak a bolondokat akarták ismételten megtréfálni, ezúttal stílusosan, pontosan a bolondok napján. 



Nagyon csúnya dolog egy "nemzet tudat építőtől", hogy egy rég megbukott tévhittel épít magának személyi kultuszt, kihasználva az érdeklődök tudatlanságát és hiszékenységét. Ideje lenne ráébredni arra, hogy ez a fajta téveszme-terjesztés káros és hazug, ugyanakkor demagóg és a végletekig buta. 


Előkészületben: 


  • PILIS BIZNISZ ÉS HUNGARIANHISZTÉRIA AZ ÁROKBAN

Pomázi Ősbuta, avagy kiknek hoz hasznot a videóhamisítás....

És nem csak előadásokat szerveznek, hanem videókat, könyveket is megvágnak már, méghozzá a pomázi kocsmárosnak, Herceg Ferenc hamisításainak az alátámasztására. Ő az a videómegosztós aki bekajálta a pomázi "előadóművész" pénzszerző meséit. Alba Regalet, Óbudát, nekropoliszokat és nagyszentmiklósi kincset ferdíti a Holdvilág-árokba, és ettől ő már szakértőnek képzeli  magát.  miközben valójában a Bakonyban kóvályog. És az árokban is volt már vagy kétszer, ezért van az, hogy
Árpád sírját összekeveri egy bolgár banyáéval, marhát a szarvassal, és sólymot-varjút összehord csak, hogy valaki végre figyeljen rá.
A következő bejegyzésben tehát ismét visszatérünk a vőszprémvölgyi böszme, pomázias hazugságaihoz, aki tulajdonképpen egy fejlődésképtelen irigy rajongóm, és még most is azt fájlalja, hogy kivágtam a Sicambria csoportból. Kénytelen voltam, mert az ilyen demagóg téveszmeterjesztés tudja a legnagyobb károkat okozni a valós történelemkutatásban, lukakat rágnak a nemzet testén az emberek tudatos megtévesztésével, a videómegosztós pénzkeresés érdekében.


  • A MONDVACSINÁLT ÖZSÉB SÍRJA 
néphülyítés felsőfokon Pilishercege módon...

Szervezett csoportokban hordja az embereket megtéveszteni Pilisszántóra a "nemzet tudat építő munkás" mintha ott lett volna valaha is Boldog Özséb esztergomi kanonok, a Pálos rend megalapítójának sírja. DE NEM VOLT OTT SOSEM! Ugyanis Pilisszántón sosem volt a Szent Kereszt monostor, és ezt a Pilis tudatrombolója is jól tudja! 



2017. január 24., kedd

AZ ÚJ TURÁNI ÁTOK


Kozsdi Tomika!

Hiába tiltottál le a közösségi oldalaidról, mert megígértem neked, hogy megírom az átverést, amit művelsz immár "ŐSBUDA" kutatásával kapcsolatban is az interneten. Ebben a témában a búbánatos téveszmeterjesztőkkel közösen vagytok ti az ÚJ TURÁNI ÁTOK! A filmben-amire nagyon büszke vagy-minden alap nélkül, ostobán csak állításokat láthatunk, igazolás és tények helyett. Nincsenek valós térképi azonosítások, az okleveles helymeghatározás pedig teljesen hiányzik. Tanulj ebből Kozsdi, és ne butítsd tovább az embereket!  


SZÉLHÁMOSOK AZ ÓBUDA KUTATÁSBAN

Úgy látszik Kozsdi Tamás kifogyott az amúgy is hiteltelen finnugrista arvisura témából merített téveszmegyártásból, és Óbuda témában is próbál zagyvaságokat összehordani, ugyanakkor a történelem iránt érdeklődőket továbbra is megtéveszteni. Őt még az arvisura-hívők is kitagadták, tehát épp a csúcson van! Mondhatnánk azt, hogy dilettáns elméletekkel és azok készítőivel nem is
 kéne foglalkozni, azonban a "közíró" ezt szánja a karácsonyfa alá a közösségi oldalain keresztül terjesztve butaságait, és így veri át nagyon csúnyán a magyar embereket. Bizonyára a korábbi kutatásai is ennyire hitelesek, pl a koronánk nem szakrális és nem is a miénk, stb.... a téveszméiből már külön Blog oldalt is lehetne készíteni. Nézzük tehát a videót, apránként elemezve, amire Kozsdi annyira büszke, aztán mindenki eldöntheti, hogy mit hisz el neki, és mennyire magasztalja az egekbe a történelemhamisítót.


  
Arra sem vette a fáradtságot a közíró, hogy kitaláljon a videójának egy saját címet, így tehát rögtön plágiummal kezdődik a történelmi átverés. Az Eltűnt Ősbuda Nyomában címmel Szörényi Levente írt könyvet. Ősbuda Nyomában címmel pedig Lánszki Imre tartott előadást, és működtet oldalakat. A cél tehát alapjában a feltűnés keltés, és a valósan hiteles kutatások túlharsogása, ez az erőszakos ostobaság ütközik ki a film teljes egészén. Olyan szinten primitív és a végletekig buta ez a társaság, hogy azt sem tudják felfogni, hogy mérhetetlenül nagy kárt okoznak az ostobaságaikkal az Óbuda-kutatásnak.A hivatásos oldal idegen szemléletű történészei ugyanis az ilyen dilettáns tévképzetekkel akarják a jól megalapozott kutatásokat is lejáratni.




SZAMARAK A SZAMÁR-HEGYEN


A 0:33.másodpercnél már átverik a nézőket, ugyanis nem Pilis vármegyébe mentek, hanem az Esztergomiba, és Ákos palotája földjére. "Ősbuda" vára helyett a Búbánatvölgynél található Szamár -hegyre kirándultak. Az "úttalan utakon mászás" is egy kamu, mert a hegy aljáig lehet autóval elmenni, és út vezet fel a hegyre. Tehát ezt a hatásvadász dumát is csak az veszi be, aki még az életben nem járt a környéken.

0:48. másodperc.
A régészeti topográfia említi, mégpedig római őrtoronyként és őrhelyként, tehát hamis az állítás! Ferdítenek a "kutató" cimboráid Kozsdi, és te meg vagy tájékozatlanságból, vagy készakarva vered át a nézőket ! 


TÉNY! 
Noszlopi Németh Péter már 1967-ben közölte a terület-kutatásait és megállapításait.  Tehát az állítás valótlan! 
A SZERZŐ LÁNYÁVAL A SZAMÁRHEGYI RÓMAI KŐBÁNYÁNÁL

Lehet, hogy Kozsdi ezt nem tudta, de több Buda létezett valójában is. Óbuda, és a mai Buda. A Szamár-hegyen pedig nem volt egyik sem! "Ősbuda" pedig sosem létezett, ezt az elnevezést kényszerűségből Sashegyi Sándor találta ki, a szintén téves elmélete számára.

1:49.

Mint a felirat is mutatja, a mai Ofen-Buda metszetét mutogatják a kiránduláson, és bolondítják egymást és az érdeklődőket. Olyan szinten dilettánsok a "kutatók", hogy azt sem látják át, hogy a metszeten látható(mai) Budavár a Szamár-hegyen még feltételesen sem férne el, és nem is párhuzamosan hosszú a Dunával-mint a mai Buda vár.
Ez persze Kozsdit és a zavart tévképzetű "kutatókat" cseppet sem érdekli, lényeg, hogy ők már mindent egy helyen megtaláltak. Mindkét Budát és Esztergomot is a Búbánatban.Tiszta bolond, aki nem normális!

Georg Braun & Franz Hogenberg: Buda, vulgo Ofen, prima & regia Ungaria regni civitas



A metszet a ma is jól ismert Buda várát ábrázolja, amit pontosan tudunk, hogy hol található.Pirossal jelöltem a Mária Magdolna templomot. Az alakok is a mai Buda váránál állnak, ugyanazon helyen, ahol ezen a képen is látható !
Másfél percnél tartunk a videónál, és még egy valós állítással nem találkoztunk, de nézzük tovább az átverést...

2:02
A mai Budavár déli erődjére állítja Kozsdi, hogy az volt Budaszentlőrinc  Megdöbbentően nagy ostobaság!
Sorozatos butaságokat látunk-hallunk, hiszen Csensztokó pálos monostorát csak a budaszentlőrinci kolostor nevéről nevezték fényesnek. És Jasna Góra nem csak ezért nem hasonlít arra, amit a mai Buda metszetén mutogat. A Google Earth ingyenes alkalmazását pedig csak picit kell ismernie annak, aki Buda metszetét az eredeti környezetében akarja a mai helyzettel összevetni. Számos budai metszet
OFEN BUDA
tanúskodik a 
Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963) katalógusában a budavári épületek és helyrajz azonosságáról. Ezzel az erővel akár a mátrai hegyekbe is mehettek volna a film készítői, ott a mai Budavár metszeteit mutogatni és odahazudni Budát, ugyanennyire hiteles lenne, azaz semennyire! Ejnye Kozsdi, sikerült még saját magad is alulmúlni!
A METSZETEN MUTOGATOTT BOTANIKUS KERT FALAI A VALÓSÁGBAN A MAI BUDÁN

Szemelvények a budai királyi kertek történetéből - EPA

epa.oszk.hu/02100/02120/00025/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_25_325.

A pesti oldalon meg nem csak síkság van, tessék ismerkedni a főváros térképével.

"A NÉV NÉLKÜLI VÁROS"
4:03
 Ez sem igaz, hiszen Óbudának több neve is volt: Sicambria-Eczelburg-Atilla városa-Vetus Buda-Alt Ofen

Esztergomot csak picit kell ismernünk, hogy tudjuk:elővárosa is létezett, tehát a hegyen ábrázolt vár az a Esztergomi vár! A vízi-városi erőddel pontosan szemben található napjainkban is a párkányi erőd. Helyedre ülj le, egyes Kozsdi!


Ajánlom Kozsdinak, hogy olvasgasson az esztergomi vízivarosról, a téveszmék terjesztése helyett. Ugyanezen Lazius(és nem Lasius, de bár ez lenne a legnagyobb hiba) láthatjuk Óbudát az eredeti helyén Megyer-hegyén, és nem ott, ahová csak a szamarak járnak.

Alten Ofen a mai Csillag-hegyen,Dunakanyar és Szentendre alatt! A mai Buda pedig a jól ismert helyén, a budai várhegyen.     
Nézzük meg például ezt a Lázius térképet:
Itt is minden ugyanazon helyén van.


A NÉV NÉLKÜLI "KUTATÓ" 1 ÉS 2 

AZ ORFK SZAKÉRTŐJE

"Helybéli kutató 1" 


Azt nem lehet tudni, hogy ebből melyik a vezetékneve. Gondolom saját névvel ciki lett volna ennyi ostobaságot előadni, ezért nincs az odaírva. Ő Eördögh Árpád, aki azt képzeli, hogy a kriminológia segítségére lehet a szamárhegyi tévképzetei erőltetésében. Az ORFK-n az okleveles és műholdas helymeghatározás nem alapkövetelmény(sajnos a BTM és PMMI történészeinél sem) Így tehát mit is várjunk egy kutatónak sem nevezhető rendőrtől? Ez sem az első eset, hogy félrenyomoz valaki egy adott témát illetően. Elég, ha a nyomozó saját magát is becsapja, és rögtön már mindenkit kezd magvezetni maga körül.

A mutogatott térképen a pirossal jelölt a szamárhegy!
A G. ponttól északra pont nem a szamárhegy van, Budaszentlőrinc meg a közelben sem volt soha, ahogy Óbuda sem! Ezért nem szerepel Esztergom látképein Óbuda, egyetlen egyszer sem!

A SÖTÉTSÉG KAPUCNIS OLDALA AZ ARCÁT SEM VÁLLALJA

"Helybéli kutató 2" 


A 2 név mögött Emanacio-Mr fusion-Papp Árpád László "nukleáris morfológus" rejtőzik, aki savakkal locsolja az Ákos-palotája romjait, és a lóárnyék hírhedt szakértője. Kiváló példája annak, amikor a nagyfokú tudatlanság szorgalommal párosul. Ő már a piramisok építésének módját is kitalálta."Meglelte" Fehérvárt a főtemplomával közösen a Garam árterében Pap Gábor számára. Az összes királysírt, Atlantiszt, Noé bárkáját, Mu-t, a Grál kelyhet, Nessit és a Yetit, természetesen a frigyládát is megtalálta, a fény-árnyék-lófarka(hírhedt himbilimbi-árnyék szakértő) segítségével a szamárhegyen. Pap Gábor be is reklámozta a könyvét, érezhető kényszerűségből, mert dicsérni nem tudta, de nem is akarta. Hősünknek ehhez csak a hollósék egyiptomi útjára kellett befizetni, hogy út közben zagyvaságokkal bombázza a művészettörténészt és társaságát. Hollósék persze kaptak az alkalmon,(ismerős) rögtön kizárólagos joggal adták ki az orbitális ökörségek ősi egyiptomi titkait. Noszlopi könyvét pedig Bradákkal közösen Pap segített kiadni, ezért is kellett "hősünknek" olyannyira viszonyulni az út során, mert így lehet hivatkozni a nagy nevekre, a tekintély-elv az majd mindent igazol, nem is kell oklevél sem hozzá. Igazi számító téveszmegyár így közösen, jobb nem is jut róla eszembe. Ugyanaz a séma, mint hivataloséknál, csak itt még inkább működik a politika. A mag-héj elméletébe Papnak, hogyan fér bele a majdnem névrokon Papp  szamárhegyi Budája és szlovákiai Fehérvára? Na ezt csak ők tudhatják, de valahogy majd biztosan megegyeznek ebben is. Mert ha a művészettörténész mondja, akkor az biztosan úgy van, és ezt a hollósék garantálják és terjesztik. Így készül a történelem a "nemzeti ezoterikus" oldalon, ezért vagyunk immár mongolok is és történt "honfoglalás"-még mindig.

7:31
Kutató1 a mai Budavár metszetét mutogatva bizonygatja, hogy a templom nem lehetett ott és a metszetet készítő az életben nem járt a Szamár-hegyen. Bravó, ezt szépen sikerült kinyomozni, a mai Buda vára ugyanis az első kerületben van, és nem a szamarak hegyén! A "mesterséges" kilátszódó köveket meg vulkáni hamuval a vulkán, a vulkanikus környezet teremtette.




"Kutató" 2. Amorf szikladarab tetőszerkezetnek feltüntetve. Igen, ilyenek az önámítók, elsőként csak saját magukat, aztán már másokat is hülyítenek a saját ostobaságaikkal.. Biztosak lehetünk benne, hogy nem százas az ürge.



Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek, olyan rettenetes otromba zagyvaságok tömkelege szerepel Kozsdi videójában. Inkább siralmas, mert Mátyással és az igazság halálával magyarázza Óbuda-és nem Ősbuda te átok! - lerombolását 1595-ig. Az már egy picit sem zavarja a
Zimermann Óbuda 1595-96
zavaros közírót, hogy Zimmermann megörökítette 1595-96 telén az óbudai jobbágyok menekítését Megyer völgyéből, a mai Buda látképével a háttérben. Tehát a "kutatókkal" együtt ismét egy koholmányt ad elő a közíró!

A vulkáni működés nyomait pedig sok helyen láthatjuk a visegrádi hegységben.
Ezt kisfiam úgy hívják, hogy vulkáni agglomerátum, olvass utána!


" A vulkáni hamu veszi körbe az épített falat" Most őszintén, van olyan marha, aki ezt komolyan veszi? És azt hogyan? Épp jött a vulkán és közben falaztak? NooÓoórmális?



Kutató 2 és Kozsdi szemeznek egymással, miközben azon elmélkedik a nyomozó, hogyan hordták össze kézzel "a hunok" a mögöttük lévő szőlőültetvényt.
A probléma csak az, hogy a Búbánat-völgy sosem volt a Tawarnok völgy. A tárnokok völgye ott volt, ahol Óbuda is volt, azaz ahol Sicambria és egyben-mellette Potentia városa. Ez pedig bizonyosan a mai Óbuda környéke, ugyanis Potentia magát a római központot jelentette. Ezért írja a Képes Krónika és Kézai is, hogy " a hunok az éjszaka tömlőkön Sicambriánál átkeltek a Dunán és kegyetlenül öldösték Macrinus és Detre seregét. Anonymus pedig még pontosabban leírja Sicambria-Atilla városa helyét, amikor a megyeri réven való átkelésről és egyben Atilla városáról ír. "A révet, ahol az átkelést végrehajtották, Magyar-révnek nevezték el azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. Ennek hallatára a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futással biztosították életüket. Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonult Attila király városába. Ott látták a királyi palotákat - egyeseket földig romban, másokat nem -, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják - s méghozzá háború nélkül - Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér. "
Kozsdi, a "Kutató" 1 és 2 tehát ostobaságokat erőltetnek,(és ugyanez mondható hivatalosékra is, mert Megyer sosem volt a mai Árpád hídnál) hiszen Megyer révje a mai Békásmegyernél volt mindig is.


Aztán ismét saját magukat cáfolják, ugyanis a Tollius-Van Viannen metszetén is látható-pirossal jelölve-a mai Budavár. Tehát az sehogy sem lehetett pl a Duna-kanyar után, de még Kaláztól északra sem! A képen Megyer öblét láthatjuk. Az meg már csak hab a tortán, hogy a látkép nem 1700-ban készült, hanem csak akkor lett kiadva nyomtatásban Amsterdamban Tollius könyvében. A zagyvaságokat összehordó "kutató" 2-nek és közbutító Kozsdinak persze ez a tény sem érdekes. Van persze további metszetünk is Óbudáról, ami megerősíti Kozsdiék bosszantó tudatlanságát.
Wilhelm Dillich hadmérnök, építész, rajzoló, mérnök és térképész rajza !-ami azt jelenti ti tudatlan hivatásos tehetségtelen történészek, hogy Óbuda várait pontosan oda ábrázolta, ahol napjainkban is található, azaz a Csillag-hegyre MEGYERRE. 

Itt ismét a mai Buda Schedel Chronica képét mutogatják. Teljesen hitelesen a mai Buda várát láthatjuk rajta. 
"Kutató 1" a fény-árnyék játékával még saját magát is képes összezavarni, bizonyára ezért választotta inkább a sötétség kapucnis oldalát. A "halszálka-mintás" fal megmunkálás meg azt jelenti, hogy úgy fejtették a követ, és nem a falat mintázták baszki! Ez a kedvenc részem a videódból Kozsdi, itt én már a földön fetrengek kínomban és közben a röhögőgörcs fojtogat: A bejáraton, ami a kőbányába vezet-"azért nem volt ajtó, hogy a gőz ki tudjon menni" nehogy begombásodjon"   :)  Hogy a Canesten legyen veletek, hogy lehet ennyi hülyeséget összehordani?   
A jakuzzizó vaddisznókról inkább ne is beszéljünk.
Aztán mégis van itt még egy meglepetés Alba Regiát is megtalálták pont Esztergommal szemben Nána helyén.

Az sem zavarja közbutítóékat, hogy az internet segítségével bárki pár pillanat alatt megbizonyosodhat arról, hogy ez is valótlan állítás. Elég csak a képek között indítani egy Google keresést Párkányról, és rögtön rájöhetünk, hogy Alba Regale sosem volt ezen a környéken
A PÁRKÁNYI ERŐD OSTROMA 1664
Fehérvár sehol sincs rajta. A biztonság kedvéért nézzünk egy metszetet a Szamár hegyről is a túloldalról.

Se Szamár-hegyi Buda, se szlovákiai Fehérvár, maradnak csak a valótlan állítások, remélhetőleg csak tudatlanságból. Az is lehet, hogy a telehold okozott ilyen mértékű tudatzavart, mert rendkívül közel járt a földhöz a forgatás napján. A szamarak ámokfutása a szamárhegyen, leginkább így lehetne kifejezni amit a videóban láttunk. Bravó Kozsdi, ebben a témában is beírtad magad a történelembe dilettánsok táborába! A videómegosztón persze nem lehet hozzászólni a videóihoz. Mondjuk jobb is, mert amit ott is kapna tőlünk, azt biztos nem tenné zsebre a népbutító közíró. Ezek után tehát TE, kedves alul-tájékozott-hiszékeny Kozsdi-fan, inkább csak a bárgyú mosolyáért kedveld tovább a "közírót" aki a köz ellenében, új turáni átokként terjeszt különböző ostobaságokat. Az óbudai(ŐSBUDA) történelmi kérdésekről pedig a hiteles, és minden oldalról alátámasztott kutatásokból tájékozódj az eljövendő nemzedékek érdekében.

Egyébként ezért is a hivatalos oldal a felelős, hogy ilyen bődületes butaságokkal kábítják a téma iránt érdeklődőket. Óbuda-Sicambria préposti-királynéi várai ugyanis a Csillag-hegyen vannak feltáratlanul, mert az óbudai apácák Jenői rév környéki épületeire akarják napjainkban is hivatalosan erőszakolni Óbuda városát. Ez a szakmai szamárcsapás okozza, hogy az amatőr szamarak a Búbánat-völgyi téveszméikkel az ottani Szamár-hegyre hordják a jó magyar embereket "Budát" mutogatni.